A lakásbiztosítási szerződés abban az esetben is újraköthető, ha jelzáloghitel vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt hitelbiztosítéki záradékkal terhelt – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján közzétett tájékoztatójában.
Idén márciusban – ha az érintett ügyfél úgy dönt – egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások. Az erről szóló tájékoztatót a biztosítóknak február 15-ig kellett megküldeniük ügyfeleiknek. Érdemes minden ügyfélnek áttekinteni meglévő szerződését és összehasonlítani az új ajánlatokkal – számilt be róla az MTI.
A hitelbiztosítéki záradékkal terhelt biztosítás újrakötéséhez ugyanakkor a meglévő hitel adatait az új biztosítási szerződésre is fel kell vezetni, és a dokumentumokat be kell mutatni a bank részére, ellenkező esetben a hitelintézet felmondhatja a kölcsönszerződést.
Akik szerződésük alapján esetleg hosszabb időszakra (akár az egész évre) előre kifizették lakásbiztosítási díjukat, azok a felmondási idő lejárta utáni részt visszakapják. Szerződés felmondása esetén az ügyfeleknek szükséges rendezni a díjukat a felmondási idő végéig. Nem szüntethető meg a lakásbiztosítás (hacsak a biztosító ebbe külön nem egyezik bele) azoknak, akik nem határozatlan, hanem határozott időre (például 3 évre) szerződtek. A határozatlan idejű, ám hűségkedvezménnyel járó otthonbiztosítás akkor mondható fel, ha az adott ügyfelek a kedvezmény arányos részét visszafizetik.
A felmondásnak március 31-ig kell megérkezni a biztosítóhoz.
A felmondást írásban szükséges megtenni, megadva a szerződő nevét, a biztosított ingatlan címét és a biztosítás kötvényszámát, egyértelműen jelezve a szerződő szándékát. Nem fogadja el a biztosító a felmondást, ha március 1-jét megelőzően érkezik, vagy április 2-át követően.
A lehetőségekről részletes tájékoztató az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalain található. Felvilágosítás kérhető az MNB ügyfélszolgálatán és a vidéki megyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá