Az MNB fontosnak tartja, hogy a vállalkozások minél kedvezőbb feltételek mellett, és minél gyorsabban jussanak hitelhez. A jegybank szerint a vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél gyorsabban, minél alacsonyabb kamat, és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak finanszírozáshoz.
A közlemény szerint az MNB az árazás átláthatósága és könnyebb összehasonlíthatósága érdekében zárja ki, hogy a bankok saját költségeiket külön, a kamaton kívül számítsák fel az ügyfeleknek. Azokat be kell építeniük a maximum 2,5 százalékos kamatrésbe. Így a továbbiakban nem számíthatnak fel kezelési költséget, folyósítási jutalékot, bírálati díjat a kkv-k számára.
Kapcsolódó
Ugyanakkor, azok a harmadik félnek fizetendő díjak (például közjegyzői díj, kezességvállalási díj), amelyeknek eddig sem kellett beleférniük a 2,5 százalékban maximált marzsba, továbbra is felszámíthatók az ügyleti kamaton kívül - tették hozzá.
Az MNB közleményében felidézi: a monetáris tanács április 7-i döntésének értelmében április 20. óta érhető el az MNB mikro-, kis- és középvállalkozások számára meghirdetett nhp hajrá konstrukciója.
A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető, 1500 milliárd forintnyi, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású forrás az eddigieknél szélesebb körben használható, segíti a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését, a kkv-k megerősödését és további növekedését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben