A szeptember 26-án megjelent „Minimálbér és garantált bérminimum konzultációjáról szóló kormányrendelet“, amelyről október 4-ig folyik a társadalmi egyeztetés, tartalmaz egy olyan paragrafust, amely meghatározza, milyen indikatív referenciaérték alapján lehetne meghatározni a kötelező legkisebb munkabért és a garantált bérminimumot.
Eszerint „a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegének megállapításakor törekedni kell, a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző egy év rendelkezésre álló adatai alapján számított rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka.”
Utoljára júliusban közölt adatokat a KSH az átlagkeresetekről. Akkor rendszeres, bónusz és egyéb juttatások nélküli bruttó átlagbér 602 200 forintot ért el. A rendeletben felvázolt képlet alapján tehát ennek a fele 301 ezer forint lenne. Ez megfelelhet a tárcavezető korábbi ígéretének is, amely szerint a következő években 11-12 százalékos minimálbér-emelkedés várható.
Eljött végre a 300 ezres minimálbér ideje?
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint jövőre több mint 12 százalékos minimiálbér-emelésre volna szükség, amivel újabb lélektani határt érne el a minimálbér.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le