Ahogy arról az Economx is korábban beszámolt: január első napjaiban kiderült, hogy a MÁV Zrt. már tavaly ősszel közölte a tervezett zuglói gigaberuházás területén élőkkel, hogy felmondja a bérleti szerződéseket. A lakóknak március végéig, de legkésőbb augusztus elejéig kell kiköltözniük a helyszín rendezése és beépítése miatt.
A határozatlan idejű szerződéssel rendelkező családok megkapták a felmondólevelet, amely szerint 30 napot kaptak a kiköltözésre.
Vannak, akik már három évtizede laknak a MÁV szolgálati lakásaiban, és fogalmuk sincs, hogy ilyen rövid idő alatt hova költözhetnének.
Ha a bérlők nem költöznek ki határidőre a lakásokból, a MÁV polgári peres eljárást indít ellenük, amelynek költségeit is rájuk terheli – derül ki az RTL Híradójából.
A kilakoltatás hátterében a Mini-Dubajként ismertté vált projekt állhat. Ennek keretében Budapesten luxus lakónegyedet építhet egy arab vállalkozó: a 130 hektáros területből 69 hektár kerülne a befektetőkhöz, akik az ígéretük szerint 5 milliárd eurós (mintegy 1900 milliárd forint) értékű beruházást valósítanak meg, amiért cserébe a kormány legalább 304 milliárd forint becsült értékben ad forrást a területhez tartozó közlekedési és infrastrukturális fejlesztésekre.
Kitúrják a MÁV-ot Mini-Dubaj területéről
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum már kilenc éve kiállítótér nélkül működik. Az intézmény Rákosrendezőn bérelt raktárat, az emirátusi befektetők miatt azonban ezt most ki kell üríteni.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban