A szaktárca az idén indítandó közfoglalkoztatási programokban újszerű elemek megvalósítását is tervezi, így a korábban megszokottakhoz képest új elgondolásokat és tevékenységeket is várnak a tenderezőktől - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjára feltöltött tájékoztatóból.
A pályázati felhívás keretében olyan közfoglalkoztatási programjavaslatok nyújthatók be, amelyeknek célja az értékteremtés, társadalmilag hasznos tevékenységeket foglalnak magukban, folyamatos munkavégzést tesznek lehetővé és olyan foglalkoztatási területeket céloznak meg, amelyeket eddig a közfoglalkoztatási programok nem érintettek.
A tender során több győztest is hirdetnek, az első helyezett 8 millió forintot kap, a második 6 milliót, a harmadik 4 milliót, majd helyezésenként egymillióval csökken a hatodik helyezettig, amely 1 millió forintot nyerhet a programja megvalósítására.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót