Illés Zoltán, a Fidesz korábbi környezetvédelmi államtitkára az Indexnek azt mondta, hogy legfeljebb az ellopható milliárdok számát növelné, ha újabb égetőket hoznának létre az országban. Egy égetőmű 50-60 milliárd forintba kerül, míg a jelentős arányú újrahasznosítást biztosító utánválogató telep létesítése ennek a tizedéből is kijön. A korábbi államtitkár, aki épp a napokban tért haza egy nemzetközi hulladékgazdálkodási konferenciáról, Lázár János bejelentésére reagált az Indexnek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón jelentette be: a kormány már rövid távon fontosnak tartja, hogy a folyamatosan betelő hulladéklerakók helyett hulladékégetők is létesüljenek Magyarországon. Lázár szerint mindez az európai uniós irányelvekkel összhangban történne. A miniszter később a HírTv-nek azt mondta: új hulladékgazdálkodási stratégiára van szükség, ahol előtérbe kerül az égetés, mert várhatóan a következő öt évben a kapacitásaink betelnek.
Világtendencia, hogy a kommunális hulladékra már kincset érő alapanyagként tekintenek, hiszen szinte teljesen újrahasznosítható - mondta Illés. Az unióban már nem csupán a megkövetelt szelektív begyűjtést végzik el a kommunális cégek, hanem utóválogatásra viszik a hulladékot, ahol még több továbbhasznosítható nyersanyagot - fémeket, papírt, fát - válogatnak ki a háztartási szemétből.
Németországban a kommunális hulladék szinte 0 százalékát viszik szeméttelepre, nálunk ez a szám 70 százalék. A németeknél csak a szemét maradékának a maradékát égetik el, azt, amivel nem lehet mit kezdeni újrahasznosítási szempontból.
A szemét vegyes égetése korszerűtlen, 50 évvel ezelőtti megoldás - állítja Illés, mert az égetőmű ömlesztve égeti a műanyagokat, az ágybetéteket, az ételmaradékokat, és közben rákkeltő dioxinokat termel. Egy ilyen beruházás 40-50 százalékát emészti fel a füstgáztisztítás, de az irdatlan költségek ellenére sem tökéletes a technológia, továbbra is számolni kell a légszennyezéssel. A keletkező salak és pernye szintén rákkeltő, amit veszélyes hulladékként kell kezelni, és speciális lerakóba kell szállítani - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket