A Magyar Posta mintegy 28 ezer szerződést kötött étel- és italautomata-üzemeltetőkkel - közölte a lap érdeklődésére a társaság kommunikációs osztálya. A Nemzetgazdasági Minisztérium napokban megjelent rendelete szerint az automatákat üzemeltető vállalkozások kötelesek a felügyeleti szolgáltatóval együttműködni a felügyeleti egységek folyamatos, arányos és ütemezett beszerelése érdekében.
Összhangban áll a szakma érdekeivel, hogy az automatáknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való bekötésének határidejét fél évvel, július 1-jéig meghosszabbították Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke szerint. (Nincs még minden rendben a rendszerrel.)
Kapcsolódó
A korábban 30-35 milliárd forintos piac mára mintegy 25 milliárdosra zsugorodott, az ágazatban jelen lévő 700-800 szereplő 95 százaléka mikrovállalkozás. Két évvel ezelőtt, amikor regisztráltatni kellett az automatákat, számuk 35 ezerről 28 ezerre esett vissza - számol be az MTI.
A NAV-hoz bekötés 5000 forintos plusz áfás havi díját túl nagy tehernek tartja, hiszen a többszörös, bizonyos esetekben 80-100-szoros haszonnal dolgozó boltok is csak 1900 forintot fizetnek be - mondta.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv