A budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett dokumentum szerint az ütemezett fejlesztés első ütemeként a tervező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás folyamatban van. A tervekben szerepel a gyorsforgalmi pálya és szervizutak közötti elválasztás megszüntetése, középen új elválasztás létesítése a Hangár utca és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminál között, az útpálya és a hídműtárgyak teljes körű felújítása, egységes 70 kilométer per órás megengedett sebesség bevezetése (erről itt olvashat bővebben), új gyalogos felüljáró létesítése a Csaba utca vonalában, változtatható jelzésképű táblák kihelyezése, valamint kerékpáros infrastruktúra kiépítése a Csévéző utca és Ferihegy 1. között.
A tervezési és hatósági engedélyezési folyamatok időigénye miatt a tervezett fejlesztés megvalósítása legkorábban 2018. év második felében kezdődhet meg. Ugyanakkor kitért arra is, hogy "a 2017-es FINA Világbajnokság megrendezésével összefüggésben felmerülő sürgős beavatkozási igények kezelése érdekében" a fővárosi önkormányzat megbízásából a BKK fenntartási-esztétikai jellegű, építési engedélyezési eljárás nélkül végezhető feladatok elvégzésének lehetőségét vizsgálja.
Ezek között szerepel kopórétegcsere az érintett szakasz legrosszabb állapotú 60 százalékán, a korlátok korrózióvédelmi festése, illetve cseréje szintén ezen a szakaszon, lokálisan - maximum két-három helyen - a Gyömrői úti szervizpálya és a gyorsforgalmi út összenyitása ideiglenes jelleggel, a "zavarérzékenység csökkentése céljából".
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság