Bross Péter az M1-en elmondta, hogy az olcsó kínai méz uralja a piacot: 85 ezer tonna jött be belőle az elmúlt évben, és ennek is 11 százalékkal csökkent az ára.
Ilyen kevés pénzért európai méhész nem tud mézet előállítani - mondta.
Az elnök kitért arra is: a kínai szabályozás nem tiltja, hogy a mézhez hozzáadjanak vagy abból elvegyenek valamit, ezért ők akár gyantaszűrhetik is a mézet, amivel eltüntetik a méz azonosíthatóságát adó összetevőket, a virágport, a szermaradványokat és egyéb, a méz meghatározására alkalmas elemeket. Ez Európában tilos, a kínai méz mégis bejöhet - mondta.
Bross Péter beszélt arról is, hogy a magyar méhészek az idén méhcsaládonként 500 forint jövedelempótló támogatást igényelhettek, jövőre ez 1000 forintra emelkedik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit