Miközben tavaly jelentősen csökkent a szervezethez beérkezett bejelentések száma (400-ról közel 200-ra), több érdekes folyamat olvasható ki a NAKE által az autós portálnak átadott listákból.
Az elmúlt három évben első vagy második helyre lépett előre a külföldről behozott autók listáján a 3-as BMW (évente körülbelül 6 ezer darabbal), amely korábban sosem volt első a NAKE listáján.
Kapcsolódó
Az 5-5 százalék vagy a 4-4 százalék darabra nem feltétlenül ugyanannyi autót jelent, BMW 3-asból többet loptak, mint Mégane-ból.

A 2016-os negyedik helyről elsőre lépett elő a használtautó-vásárlók között rendkívül népszerű 3-asra, egyértelműen rászálltak a tolvajok is. Stabilan tartja magát az élmezőnyben a Renault Mégane (2016-ban is második volt), a Ford Focus azonban jelentősen visszaesett. Miközben az előző listán az akkori 400 bejelentés 9 százalékával első volt, 2017-ben a feleannyi lopásnak csak a 4 százaléka a német kompakt, ami durván negyedannyi autót jelent.
Meglepetés, hogy eltűnt a 12-es listáról a Suzuki Swift, pedig 2016-ban még a harmadik legnépszerűbb autó volt a tolvajok között. Messze több fut belőle, mint például 3-asból, vagy Mégane-ból.
Márkák sorrendje
Hiába lopnak kevesebb Focus-t, a Mondeo és a Fiesta ott áll közvetlenül előtte, így a tolvajok noteszében az első hat helyből három Ford. Ebből következően 2016-hoz hasonlóan első a márka, tartja második helyét a VW (bár a Golf eltűnt a top 12-ből), a BMW-t a harmadik helyig tolta előre a 3-as.

A prémium márkáknak szinte változatlanok a pozícióik. A hetedikről mindössze egyet lépett előre az Audi, a közismerten nehezebben lopható Mercedesek pedig ahogyan hiányoztak 2016-ban a toplistáról, úgy most sincsenek ott. Ami a Lexust illeti, nem mértékadó a lista alján.
Magyarországon ellopott autók legnagyobb részét Budapesten gyűjtik be a tolvajok:

Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért