A kormány már egy ideje hadakozik a multi cégekkel, azt állítva, hogy Magyarországra ugyanaz az élelmiszer rosszabb minőségben érkezik. A vizsgálatokról szóló tudósítások ezt nem erősítették meg, de gyakori megállapítás volt, hogy az íz nem, csak az összetevők mérhetők. Vélhetően erre reagálva (is) született a mostani kormányhatározat.
Az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység
hatékonyságának növelését szolgáló intézkedéseket tartalmazó határozat 19 pontban foglalja össze a szükséges intézkedéseket, ezek közül legtöbbet a földművelésügyi miniszternek kell kidolgoznia. Ezek sorában első az élelmiszerek objektív érzékszervi minősítését lehetővé tevő előírások kidolgozása.
Az élelmiszerek minőségi paramétereinek hatékony ellenőrzése érdekében pedig javaslatot kell tennie a szaktárca vezetőjének az ellenőrző hatóság szakértői és eszköz állományának bővítésére. Intézkedést sürget a kormány a fagyasztott hús friss tőkehúsként való kiskereskedelmi értékesítésének a visszaszorítására is. A program egyes elemeire összesen 1,99 milliárd forint biztosítanak 2017 és 2019 között.
A miniszternek a meglévő vásárlói ismeretek bővítése céljából - szükség szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával - bővítenie kell a meglévő szemléletformáló programokat, és szükség szerint új programot kell indítania a vásárlók élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tudatosságának és tudásszintjének növelésére. Itt kiemelt két célcsoport a gyermekek és a nyugdíjasok. Erre jövőre 600 millió, míg 2019-ben 700 millió forint fordítható. Külön, az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos tananyagot kell kidolgozni a gyermekek részére, erre még az idén 150 millió forintot irányzott elő a kormány.
Újdonság, hogy a hiteles vásárlói tájékoztatás, szemléletformálás érdekében ki kell dolgozni az S-QR kód alapú Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet, a kapcsolódó elektronikus tudástár kialakításával együtt. Az üzemi konyhák sem maradtak ki a sorból: új program lesz "Minőségérzet növelése a közétkeztetésben" címmel, amely magába foglalja az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny rendszeres, méltó rangú szervezését.
Kidolgozásra kerül - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával - az elektronikus Nemzeti Élelmiszerlánc-minősítési és Eredetvizsgálati Rendszer koncepciója. A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vizsgálja meg ennek a minősítési rendszernek az európai uniós fejlesztési forrásból való finanszírozási lehetőségét.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket