Csütörtökön jelent meg a pénzforgalomban az új, korábbinál nehezebben hamisítható új ezres. (Az új bankjegy biztonsági elemeit ebben a cikkünkben mutattuk be.)
Évforduló
Kapcsolódó
Az ezres az idén ünnepli 35. évfordulóját: ez a címlet ugyanis 1983-ban jelent meg, addig az 500-as volt a legnagyobb értékű bankjegy.
Az első ezres a zöld színű, Bartók Béla portréjával ellátott bankjegy volt. Akkoriban nagy értékű bankjegy volt, ez mutatja egyebek mellett, hogy az akkori átlagkereset 1983-ban mintegy 5 ezer forint volt, ma pedig több mint 300 darab ezres kell a bruttó átlagbérhez.
Ez alapján - nagyon leegyszerűsítve és minden egyéb paramétert figyelmen kívül hagyva - 1983-ban az ezres olyan értékű bankjegy volt, mint ma egy közel 60 000 forintos bankjegy. A zöld ezres pályafutása 1999 augusztus végéig tartott, akkor vonták be őket. Akinél még esetleg van ilyen bankjegy, 2019 szeptemberéig kaphat érte új bankjegyet az MNB-től.
Többféle is van a Mátyás király-portrés ezresből
Majd 2000-ben jött a kék, Mátyás király-portrés ezres, amelyből több változat is készült. Az első verzió ugyanis a hamisítók kedvence lett, ezért új biztonsági elemeket kapott.
Az első verziót 2007 augusztus végén vonta ki a jegybank a forgalomból az elszaporodó hamisítványok miatt. A bevont Mátyás király-portrés ezresről hiányzott az úgynevezett hologramhatású fémcsík és a gyöngyház színű, úgynevezett irizáló nyomat ezért volt könnyebb hamisítani. (Ezekért 2027. augusztus 31-ig ad új ezres a jegybank.)
Utódján megjelentek ezek az elemek, így gátat lehetett szabni a hamisított ezresek elterjedésének. Ezeket az ezreseket - amelyekkel 2018. október végéig lehet fizetni - váltja le a csütörtökön bemutatott új ezres bankjegy.
Az ötszázas maradt utoljára
A 2014-ben az új tízezres bemutatásával elindított bankjegycsere egyik fő oka pont az, hogy a jegybank még azelőtt bevezesse a biztonságos, nehezen hamisítható bankjegyeket, hogy a bűnözők rákapjanak valamelyik címletre. Ha a hamis pénzek ugyanis bekerülnek a pénzforgalomba és növekszik a számuk, akkor jelentősen növekszik a kár összértéke. A csütörtökön megjelent új ezres után már csak egy címlet maradt hátra, az új ötszázas. Az új változatot a tervek szerint várhatóan a nyáron mutatja be a jegybank a készpénzforgalomban pedig jövőre jelenhet meg.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?