Mint írják, Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el.
Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.
Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katona József Színházba 1982-ben.
Pályája elején főként drámai hősnőket alakított, később groteszk humorát is felfedezték. Szerepformálására mindenkor a szerep és a közönség iránti mély alázat volt jellemző.
A színművész már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. A Jászai Mari-díjat 1959-ben és 1963-ban vehette át. Főbb szerepei között van Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő); Johanna (G. B. Shaw: Szent Johanna); Lujza (Schiller: Ármány és szerelem); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Arkagyina (Csehov: Sirály); Kurázsi mama (Bertolt Brecht); Simone Evrard (Weiss: Marat/Sade); Hyppolita, Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom); Rozamunda királynő (Jarry: Übü király); Giza (Örkény István: Macskajáték). Filmekben és tévéjátékokban is szerepelt, köztük az Aranyóra, a Batthyány Lajos vértanúsága, Az idegen gyermek és a Patika című alkotásban.
Olsavszky Évát a Katona József Színház saját halottjának tekinti. "Nagyszerű alakításaira, kedves, finom lényére szeretettel emlékezünk" - írják.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon