Az oldal egyedi látogatóinak száma már a 700 ezret közelíti, ők több mint 48 millió interakciót hajtottak végre. Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke arról beszélt az Indexnek, hogy hamarosan bővülhet a napi szinten figyelt termékkategóriák köre, illetve több fejlesztést terveznek a fokozott érdeklődés fenntartásáért. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az árfigyelő a vásárlói tudatosság erősítésével és a kiskereskedők közötti piaci verseny gerjesztésével jelentős mértékben járul hozzá a fogyasztói árak fékezéséhez.
Július elseje óta – tehát napra pontosan négy hete érthető el az online árfigyelő, amit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) működtet. Az első napokban a magyarok teljesen rákattantak a rendszerre, amelyben 6 kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, összesen 62 termékkategóriában kereshetnek a felhasználók.
Mi mennyi? Itt érhető el a kormány bolti árfigyelő rendszere
Hat nagy kereskedelmi lánc termékeinek ára hasonlítható össze, válogasson kedvére online a kínálatok között. Bővebben >>>A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy 2023. július 1. és 26. között a 62 kategóriából 53-ban csökkentek a termékek átlagárai. A 62 csoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 7,4 százalékkal mérséklődtek, amelynek csaknem 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 2 százalékpont körüli élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehet a KSH fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem