Az orosz miniszterelnök az amerikai Bloomberg televíziónak kedden adott interjújában elhangzottakat erősítette meg, miszerint Oroszország nem tudja és nem is fogja szavatolni Ukrajna területi épségét. Senkinek semmit nem kell garantálnunk, mert sosem vállaltunk magunkra erre vonatkozó kötelezettségeket, de abból indulunk ki, hogy a legfőbb feladat a helyzet csillapítása Ukrajna területén - mondta Medvegyev.
Az 1994-es budapesti memorandum szövege szerint az Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció és Nagy-Britannia vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusáról.
A Vesztyi v Szubbotu című esti műsorban Dmitrij Medvegyev alaptalannak nevezte a vádakat, miszerint Oroszország megsértette nemzetközi kötelezettségvállalásait, így a budapesti memorandumot is azzal, hogy elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától. A politikus jogi abszurdumnak nevezte, hogy a világon bármely ország tudná garantálni egy másik ország területi egységét. Azt mondta, hogy Oroszország garanciavállalása az Egyesült Államokkal és más országokkal együtt "arra a helyzetre terjedt ki, ha valaki veszélyeztetné Ukrajna szuverenitását".
Medvegyev szerint területi egységét csak maga Ukrajna tudja biztosítani, az ország népe, az ukrán hatalom. Hozzátette, hogy "mindaz, ami a Krímmel történt, teljesen más jellegű történet. Maga a nép, amely Ukrajna önálló részeként határozta meg magát, áll elő a népszavazási kezdeményezéssel, majd a referendumon úgy döntött, hogy kilép abból az államból". Azt mondta végül, hogy "a világban vannak olyan helyzetek, amikor "az államok felosztódnak".
Medvegyev szerint aligha lesz egyszerűbb a párbeszéd Ukrajnával a vasárnapi elnökválasztás után, mert az országban "nagyon bonyolult a belpolitikai helyzet, és gazdasága siralmas állapotban van".
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBÉE) - az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jogelődje - 1994-es budapesti csúcstalálkozója alkalmával aláírt memorandumban a felek Ukrajna biztonságának szavatolását is vállalták, és kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az erő alkalmazásától az országgal szemben, illetve a gazdasági nyomásgyakorlástól - cserébe azért, hogy Ukrajna csatlakozzon az atomsorompó-szerződéshez és átadja a területén lévő atomfegyvereket Oroszországnak.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot