35 és fél évvel ezelőtt, 1988. április 29-én pontosan itt, a Régi posta utcában nyílt meg az első magyarországi McDonald's. A nyitás napja gyakorlatilag őrület volt: száz méteres sorok kígyóztak az étterem bejárata előtt: mindenki kíváncsi volta az amerikai hamburgerre. Az emberek néha egymást sem kímélték, egyes hírek szerint még dulakodás is történt a nyitás napjaiban.
Az akkori beszámolók szerint csak a nyitás napján közel percenként több mint 10 vendéget szolgált ki az étterem, ami elképesztő teljesítménynek számított.
Érdemes persze hozzátenni, hogy 1988 már javában a Kádár-rendszer végnapjai jegyében telt, habár kevesen hitték, hogy hamarosan vége lesz a szocializmusnak.
Persze annak rendje és módja szerint, a párt sem akart lemaradni és magas szinten képviseltette magét a megnyitón: az éttermet egészen konkrétan Marjai József miniszterelnök-helyettes, valamint Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter avatta fel.
Az árak pedig nagyon komolynak számítottak abban az időben.
A luxusétel egyértelműen a BigMac volt, amit 43 forintért vesztegettek, a kicsit egyszerűbb sajtburgerért pedig kőkemény 26 forintot kértek – ami igencsak zsebbenyúlós tételnek számított akkoriban.
Most szombaton, kissé ráérezve a pesti nosztalgiára és persze teljesen megújulva nyílt meg ismét Magyarország első McDonald's egysége, a Régi posta utcában. A beharangozóval és persze az akciókkal generált sorban állás – persze csak nyomokban, de valóban visszahozott valamit a 35 évvel ezelőtti őrületből.
Kígyózó sorok és 43 forintos BigMac a Régiposta utcában
1988-ban egy új korszak előfutáraként várták, ma már éves szinten több mint 70 millió vendéget szolgál ki itthon a McDonald’s. Jelenleg a cég központjában és a McDonald’s éttermekben 7900-an dolgoznak. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val