Matolcsy György újra nemzetgazdasági miniszter akar lenni Orbán Viktor kormányában, ha 2019 márciusában lejár a jegybankelnöki mandátuma - mondta az atv.hu-nak két magas rangú kormányzati forrás is. Matolcsy állítólag egy ideje már "eléggé lobbizik", hogy 2019-ben ismét elnyerje a nemzetgazdasági miniszter stratégia alkotó posztját.
Az atv.hu szerint a miniszterelnök változatlanul értékeli a Matolcsy-féle távlatos, nagyívű gondolkodást, annak ellenére is, hogy a jegybankelnököt sok közgazdász fantasztának tartja. Az MNB-alapítványok körüli botrány kirobbanásakor parlamenti felszólalásában is határozottan megvédte. Már 2010 októberében is kiállt gazdasági minisztere mellett, amikor támadták, a jobbkezének nevezte, "akitől soha nem válik meg".
Kapcsolódó
Amennyiben Orbán valóban szétszedi 2019 márciusa után az NGM-et, Varga Mihály a költségvetésért és az államháztartás egyensúlyáért felelős pénzügyminiszter lehet, Matolcsy nemzetgazdasági-és stratégiai miniszter, Rogán Antal pedig az új jegybankelnök - feltéve, ha azt a jelenlegi kormányzati kommunikációért felelős miniszter ambicionálja. Rogán korábbi pozícióiból fakadóan (parlamenti gazdasági bizottsági elnök, frakcióvezető) a jegybankkal való kapcsolattartás "felelőse" is volt, valamint a monetáris politika ismerője, a diploma megszerzését követően az MNB munkatársa volt.
A Fideszen belül több helyről is felröppent a pletyka, hogy ha 2018-ban is győz a párt, a választások után szétválaszthatják a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), Szijjártó Péter pedig a kormányból való távozásával kacérkodó Lázár Jánost válthatja a kancelláriaminiszteri poszton - számolt be az Index.
Időről időre mégis felröppen különböző szinteken, hogy Szijjártó lehet a következő kancelláriaminiszter, amit a portál egyik beszélgetőpartnere azzal magyarázott, hogy nagyon vonzó pozícióról van szó. Ez ugyanis az egyik legnagyobb kormányzati hatalommal járó poszt, ráadásul a kormányinfó miatt sok szerepléssel. Az Index úgy tudja, a miniszter felé még nem jutott el olyan felkérés Orbántól, hogy ő lehetne esetleg a következő kancelláriaminiszter.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az