A húshasznú szarvasmarha állomány az elmúlt években jelentős mértékben nőtt. A húshasznú tehenek száma 2010 óta közel a két és félszeresére emelkedett, így a számuk 2019 júniusában már meghaladta a 164 ezret. Ezen belül meghatározó volt az egyéni gazdaságok állatállományának növekedése is. Érdemben bővült az ágazat termelése: a vágómarha termelés 2018-ban 99 ezer tonna volt, 2010 óta 23 százalékkal emelkedett.
A megfelelő minőségű és genetikai értékű apaállatok tenyésztésbe állításához az állattartók a támogatás iránti kérelmet szeptember 1-je és 20-a között nyújthatják be papíralapon a Magyar Államkincstárhoz, az érintettek a szükséges dokumentumot a kincstár honlapjáról tudják majd letölteni - írták a közleményben.
Kapcsolódó
A tenyésztőszervezetnek a támogatási kérelem nyomtatványon kell igazolnia, hogy a kérelemben megjelölt egyed - amely lehet húshasznú, hústípusú magyartarka, magyar szürke, illetve bivaly tenyészbika - apaállatnak minősül, és azt a kérelmező tenyésztésbe is állította a támogatási időszakban. Az igényelhető támogatást a közeljövőben megjelenő miniszteri rendeletben határozzák meg.
A csekély összegű támogatási program induló évében a támogatási időszak 2018. szeptember 1. és 2019. augusztus 31. közé esik, ezért az AM szerint fontos, hogy a potenciális kedvezményezetti kör - több mint ezer állattartó - mielőbb tájékozódjon az új támogatási lehetőségről, és fel tudjon rá készülni.
A támogatás igénybevételének részletes feltételeit és az érintett állattartók konkrét teendőit a következő időszakban megjelenő miniszteri támogatási rendelet, valamint a kincstár honlapján megjelenő közlemények tartalmazzák majd - jelezte az MTI szerint az agrártárca.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért