A mintegy tízezer hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek jelentkezése miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.
Az állomány felszámolása befejeződött, az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek az állatmozgatási korlátozások - közölték.
Bács-Kiskun megyében és Csongrád-Csanád megyében is bővültek a korlátozás alatt álló területek az újabb madárinfluenza-kitörések miatt - írja az MTI Eco.
Békés megyében Mezőkovácsházán és Tótkomlóson egy-egy hízólúdállományban, valamint egy nagybánhegyesi tenyésztyúktelepen jelent meg madárinfluenza a múlt héten. A fertőzés összesen mintegy 43 ezer baromfit érintett.
A Csongrád-Csanád megyében található Zákányszéken egy 22 ezer húshasznú ludat tartó gazdaságot kellett felszámolni a vírus miatt. Bács-Kiskun megyében szintén megjelent idén tavasszal a madárinfluenza, ott egy 3500 hízóludat számláló kiskunmajsai állományt érintett a fertőzés.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet