Több hónapos árcsökkenési trend törik meg idén év elején: hiába alacsony a búza ára, a malmok a költségnövekedéseiket érvényesíteni fogják – nyilatkozta Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke a vg.hu-nak.
Lakatos Zoltán szerint nincs más lehetőség, emelniük kell a liszt átadási árát a malmoknak, mert a költségek növekedése ezt kikényszeríti. December 1-jétől nőtt a minimálbér, az útdíjak emelkedése pedig további többletterhet ró a malmokra.
Véleménye szerint az emelés azért is időszerű, mert a liszt átadási ára a tavalyi csúcsról körülbelül a felére esett vissza, amit a fogyasztók az árstop eltörlése után már érzékelhettek is.
A cégek előreláthatólag januárban, illetve februárban emelik az átadási áraikat, várhatóan mintegy 5-10 százalékos mértékben.
Emlékeztetett, hogy a liszt abból a szempontból egyedi helyzetben van, hogy az orosz-ukrán háború előtti ára nagyjából 10-20 százalékkal magasabb, mint a mostani.
A Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, hogy nem a sütőipar miatt alakultak ki az alacsony lisztárak, hanem az egymással versengő malmok hoztak magukat ebbe a helyzetbe attól való félelmükben, hogy elvesztik a vevőiket.
A magyar malmok exportpiacait ugyanis elfoglalták az ukrán termékek, amely miatt Romániába körülbelül 30-40 százalékkal kevesebbet szállítottak, emellett Szlovákiába is kevesebb lisztet adnak el. Összességében a jó években jellemző 200-220 ezer tonnás lisztexport a 60 százalékára vagy az alá esett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára