Az elmúlt napokban újabb plakát- és reklámkampányba kezdett a kormány az 1956-os forradalom tavalyi 60 éves évfordulójának megünneplésére. Tavaly mintegy 15 milliárd forintot költöttek el erre a célra, első sorban a Schmidt Mária vezette 1956-os Emlékbizottságon keresztül.
A bizottság mind a mai napig nem számolt el a rábízott pénzekkel, sőt, Schmidt korábban kijelentette, hogy ő nem is akar addig, amíg a megemlékezések zajlanak, a bizottság honlapján viszont nyilvánosságra hozták a nyertes programokat.
A kormány múlt heti ülésén újabb 227 millió forintos támogatás odaítéléséről döntött, most azonban a 2017-es költségvetés tartalékából. Eszerint a kormány egyetért azzal, hogy az
1956-os forradalom és szabadságharc emlékévéhez kapcsolódóan megvalósuló berlini, londoni és párizsi kulturális-művészeti rendezvényről koncertfilm készüljön.
Erre a célra Miniszterelnöki Kabinetiroda a 2017-es költségvetés tartalékából 227 millió forintot kap azonnal, a pénzzel 2018 májusáig kell elszámolni.
Az a kormányhatározatból nem derül ki, hogy milyen koncertekről lenne szó, így lehet hogy csak véletlen egybeesés, hogy Párizsban (március 1.), majd Londonban (március 3.) ad koncertet a The Man Doki Soulmates, a háromállomásos európai "Wings Of Freedom Tour 2017" koncertsorozat jegyében.
A The Man Doki Soulmates Mándoki László zenei formációja - olvasható a Balassi Intézet honlapján. A berlini magyar intézet honlapján nem szerepel Mándokiék fellépése, de a Konzerthaus Berlinben március 6-án lesz Mandoki koncert.
Ezek alapján nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az 1956-os megemlékezések jegyében Mándokiék koncertfilmjét szponzorálja a kormány az adófizetők pénzéből.
The Man Doki Soulmates már rendezett közpénzből konceret a Várkert Bazárban 2015-ben, ahol a belépés ingyenes volt és a koncerten a nézők soraiban több kormánytag, így Orbán Viktor is megjelent (lásd fenti képünk).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Hazánk megbuktatja az uniós védelmi politikát, itt a dokumentum

Nagyot drágul sokak kedvenc röviditala

Újabb átalakítás jön az egészségügyben

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Végleg eldőlt a lúgos orvos sorsa

Komoly kémeszközöket találtak egy budapesti boltban

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Mi folyik itt? Őrületes lítiumtermelésbe kapcsolnak az oroszok
