A központi költségvetésből egyre kevesebbet költ a magyar kormány nyugdíjra, amik egyre jobban szakadnak le a bérektől – mondta Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Éveknek Klubszövetség elnöke az ATV Start című műsorában. Míg 2010-ben még a GDP 9,7 százalékát tették ki a nyugdíjkiadások, 2020-ra ez az arány 7,2 százalékra csökkent.
Húsz évvel ezelőtt a fizetés és a fizetéspótlék aránya 72,4 százalék volt, 2020-ban viszont már csak 54,7 százalék. A kormány ugyanis eltörölte a svájci indexálást, ami figyelembe vette a keresetnövekedést is a nyugdíjak emelésénél, és csak az inflációkövetés maradt. Ennek nyomán miközben 2015 és 2020 között a nettó átlagkereset-növekedés 69,3 százalék volt, addig az átlagnyugdíjé mindössze 15,2 százalék.
A nyugdíjprémium egy 2009-es, még a Bajnai-kormány idején bevezetett intézkedés, amihez hozzá sem nyúlt a jelenlegi kormány, pedig a szakértő szerint 80-ról fel lehetett volna emelni 100, 120 ezer forintra. A 13. havi nyugdíj kapcsán megjegyezte, hogy a 2002 és 2010 között 22 heti nyugdíjat fizettek ki. Ha jövőre átutalják négyhetit, akkor az idei egyhetivel együtt a 22 hetivel az ötheti áll szemben.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)