Az euró bevezetéséről szóló, pontosabban az ERM-II rendszerhez való csatlakozásról szóló népszavazásnak nincs értelme - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón annak kapcsán, hogy a Polgári Világ Pártja augusztus 14-én országos népszavazást kezdeményezett az euró itthoni bevezetéséért
A politikai tömörülés szerint a forint közös fizetőeszközre cserélése a nyugathoz kötné Magyarországot, garanciát jelentene a fejlődésre, a bővülésre.
Kapcsolódó
Ezzel viszont nem ért egyet Lázár János. A politikus szerint érdemes beszélni arról, hogy bevezessék az eurót, de maga a kérdés tét nélküli. A közös európai pénz használatát ugyanis rögzítik az unió alapszerződései, minden ország vállalt célja, hogy csatlakozzon a valutaunióhoz.
Ugyanakkor az euró bevezetésének feltételei vannak, így a miniszter inkább arról vitatkozna, hogy jelenleg készen áll-e a pénzváltásra az ország, ha nem, akkor mikor felel majd meg a feltételeknek. A népszavazási kezdeményezés is igazából Lázár irányából közelíti meg a kérdést, mert az ERM-II rendszerhez való azonnal csatlakozásról szól. Márpedig erre - ha a döntéshozók is akarják - lényegileg akár a költségvetési hiányt, az államadósságot, a monetáris tényezőket illetően, teljesítjük a feltételeket.
A címlapképen Lázár János látható a szeptember 7-i kormányinfón. MTI Fotó: Illyés Tibor.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz