A Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő szervezet tagjai 2016 márciusától több fiatal nőt irányítottak Magyarországról Németországba, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek.
A bűnszervezet - amely több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe - a lányok prostitúciós munkáját napi szinten ellenőrizte és irányította, megkeresett pénzüket elvették és ebből fedezték mindennapi életvitelüket.
Kapcsolódó
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai múlt vasárnap Szolnokon összehangolt akcióban fogták el a szervezet egyik tagját, amikor pihenni utaztatott haza Németországból Magyarországra több prostituáltként dolgozó lányt. A nyomozók és több megye bevetési osztályainak munkatársai egyszerre több helyszínen - Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - csaptak le és fogták el a bűnszervezet több tagját.
A nyomozók több millió forint készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, értékes festményeket, porcelánokat, antik bútorokat és kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak.
Az NNI kerítés és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást R. Béla 43 éves kömlői, N. Kálmán 40 éves törökszentmiklósi, P. Tímea 28 éves kunszentmártoni és R. Adrián 26 éves tiszaföldvári lakosok ellen. A gyanúsítottakat kihallgatták, őrizetbe vették őket és a Hevesi Járási Ügyészségnél kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.
A rendőrség a teljes bűnszervezetet felszámolta - áll az ORFK közleményében.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért