Minden autóst érintő kérdést tettek tisztába a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértői, mégpedig azt, hogy a sofőröknek melyik okmányokat, papírokat kell mindig maguknál tartaniuk.
A jogosítvány és a forgalmi engedély kötelező kellék, ezeket mindig kérhetik az igazoltató rendőrök. Ugyanakkor a kötelező felelősségbiztosításra (kgfb) vonatkozó papírokra ez nem igaz. A kötelező biztosítás díját persze be kell fizetniük határidőre, de az erről szóló igazolást vagy a biztosítási kötvényt nem kell maguknál tartaniuk.
Kapcsolódó
A vonatkozó törvény szerint "a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi". A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az autósoknak nem kell mindig magukkal vinniük sem a papíralapú, sem az elektronikus formában meglévő igazolást. A szóban forgó törvényben továbbá az áll, hogy "az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani". A DAS szakértői szerint ilyen eszköz lehet a biztosítást igazoló okirat, vagy a zöldkártya.
Tehát, egy sima igazoltatásnál a rendőrök elektronikus úton nézik meg, hogy van-e kötelezője az autósnak és be van-e fizetve a díj.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Leállt az M3-as metró