A nyugdíjas szövetkezeti szakmai napok debreceni fórumán hozzátette, az életkor kitolódásával a 65 éven felüliek már nem pihenni akarnak, a kutatások szerint szívesen vállalnának munkát, de nem szeretnék elveszíteni a nyugdíjat. Kifejtette, a társadalomnak szüksége van aktivitásukra, élettapasztalatukra, megbízhatóságukra.
A fórumon egyebek mellett előadások hangzottak el a nyugdíjas szövetkezetek megalakulásának eddigi tapasztalatairól - írja az MTI. (Javítanák a nyugdíjasok közérzetét - van, ami a pluszpénznél is fontosabb.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság