Egyre több jel mutat arra az osztrák határ mellett fekvő Sopronban, hogy számos, a koronavírus-járvány miatt bezárt üzlet és étterem már nem fog tudni kinyitni.
A magyar kormány hiába nyitotta meg a határt az ausztriai állampolgárok előtt a vártnál két héttel korábban, a későn meghozott munkahelyvédelmi intézkedések miatt a vállalkozások a dolgozóik többségét ugyanis már nem tudták megtartani.
A március elején bezárt munkahelyek dolgozói viszont nem vártak két és fél hónapot a fizetésükre. A jó szakemberek Ausztriában helyezkedtek el, számukra ugyanis a veszélyhelyzet ideje alatt is nyitva állt a határ, az osztrákok pedig egyébként is hamarabb kitárták kapuikat a dolgozni vágyók előtt. Az állásra pályázók elektronikus meghívóval mehettek meghallgatásra, és ha megfeleltek, már szabadon mozoghattak munkáltatói igazolással a két ország között. Mint ahogyan a korábban feketén foglalkoztatott magyar takarítónők is - írta a napilap.
Végre kiderült, hogy sok osztrák családnak mennyire hiányozunk - mesélte a Népszavának az egyik házvezetőnő, akit elmondta: osztrák családtagok a saját vállalkozásukba jelentették be őket, hogy legyen munkáltatói igazolásuk, amivel már rendszeresen kimehettek rendet rakni. Visszahívták és marasztalták a hiányszakmákban jól teljesítőket is, és az évek óta gyengülő forint miatt nem is kellett őket sokáig győzködni. Legtöbb esetben nettó 8-9 eurós órabért kínáltak nekik, és többnyire meg is egyeztek.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére