A kórházi ágyak százezer lakosra jutó száma az ezredforduló óta 2017-ig 14 százalékkal csökkent Magyarországon (ennek túlnyomó része (10 százaléka) 2006-2007-ben valósult meg, de 2010 óta is 2 százalékkal mérséklődött az ágyszám), s hasonló mértékű a változás Csehországban (-15 százalék).
A szlovákok 26 százalékos, Ausztriában pedig 7 százalékos ágyszám csökkentést hajtottak végre. Mindezek hatására 2017-ben mindhárom visegrádi országban kevesebb ágy jut százezer lakosra, mint Magyarországon, Szlovákiában 17 százalékkal, Csehországban és Lengyelországban 6-6 százalékkal. A jóval módosabb Ausztriában viszont 5 százalékkal több jut.
Kapcsolódó
Az elmúlt közel húsz évben a szemészet, a bőrgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a reumatológia esetében csökkent legnagyobb mértékben a kórházi aktív ágyszám. A jelenben vajon mely szakmák esetében lehet indokolt a további csökkentés - teszi fel a kérdést a GKI Gazdaságkutató Zrt.
További kérdésként vetik fel, hogy amikor szükségkórházak felállítására szorulunk, akkor érdemes-e a kapacitások csökkentéséről beszélni, hiszen az az egészségügyi létszámszükségletet is mérsékli. Eközben a 65 éven felüli (nyugdíjas korú) orvosok munkájára is nagy igény mutatkozik, különösen a háziorvosok esetében.

Koronavírus
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap