Magyarországon az egyetlen szereplő, aki időben, határozottan és jól lépett föl a koronavírus-járvány miatt: az MNB. Gyorsan bevezette a hitelezési moratóriumot, és a legutóbbi intézkedésekkel megteremtette a nagyarányú állami költekezés lehetőségét - írta blogján a közgazdász.
Most pedig a kormányzati térfélen pattog a labda, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ha nem lépnek igen gyorsan, akkor nemcsak az idei mély recesszió garantált, hanem az is, hogy vállalkozások ezrei mennek csődbe, és tartósan leépülnek a hazai kapacitások, amelyek visszaépítése évekbe telik, így a következő évek fejlődése kisebb lesz, mint lehetne.
Ráadásul már most meg kellene kezdeni a felkészülést arra az időszakra, amit Kínában nagy szigorúsággal és következetességgel 6-8 hét alatt elértek: ha már nem nagyon lesz itthon koronavírusos eset (vagy csak kevés), akkor rendkívül nagy és gyors tesztelési kapacitást kiépíteni, amely csírájában fogja elfojtani az elkerülhetetlennek tűnő új fellángolásokat, hogy a gazdaság visszatérhessen a rendes kerékvágásba.
Fel kell készülni arra, hogy a 2020-as költségvetési hiány felrobban, de ez nem baj, sőt elkerülhetetlen szükségszerűség
- fogalmazott Zsiday. Véleménye szerint a lehető leggyorsabban pénzt kell juttatni a vállalkozások zsebébe, hogy ne bocsássák el dolgozóikat, illetve a már elbocsátottakéba is.
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság okozta akadályokat eddig elég gyengén sikerült venni, az ország érdekében remélem, hogy végül sikerül felnőni a feladathoz - tete hozzá a befektetési szakember.
Értékelése szerint ugyanis a válságkezelésből eddig legfeljebb elégségesre vizsgázott a magyar gazdaságpolitika:
- január végén fel kellett volna készíteni a lakosságot, a háziorvosokat, a kórházakat, hogy mindenki tudja mi a dolga - ehelyett fejetlenség volt,
- be kellett volna időben szerezni egy csomó védőfelszerelést, ellátni vele a kórházakat, és felkészülni arra, hogy a lakosságnak is kiosszunk egy csomót ingyenesen - nem sikerült,
- ki kellett volna építeni komoly tesztelési kapacitásokat - ehelyett akit csak lehetett, "elhajtottak a vérbe" tesztelés nélkül,
- akiről a teszteléssel kiderült, hogy beteg, annak az összes lehetséges kapcsolatát is letesztelni - ugyanmár!
- határok lezárása - ez sem volt egy gyors, de végül sikerült,
- aki külföldről jön haza: letesztelni - ehhez képest a Nyugat-Európából hazatérők szépen hazasétálhattak,
- amikor kiderült, hogy leáll a gazdaság, akkor egy azonnali, széles körű fiskális csomagot bejelenteni - még mindig csak pár tízmilliárdos "reszelgetés" zajlik. Holott minden perc számít, de átfogó megoldás még mindig nincs.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban