Kassai Dániel több mint 30 intézményvezetővel beszélt és véleménye szerint "a válaszok letaglózóak voltak, ugyanis sok esetben sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem adottak az otthonokban a járvány elleni hosszabb védekezéshez, főleg vidéken"
Az intézményvezetők elmondták, úgy érzik, a szociális ágazatban dolgozók megbecsültsége még az egészségügyben dolgozóknál és a pedagógusoknál is alacsonyabb szinten van. Ugyanis a fizetés kevés, a fiatalokat pedig nem motiválja ez a pálya.
Kapcsolódó
A tesztelésben egyáltalán nem kapnak segítséget a kormánytól, sőt, volt olyan otthon, ahol miután az intézményvezető saját költségén felelősen teszteket rendelt (ami koronavírust mutatott ki több idősnél) kapott egy telefont, hogy ezt mégis hogy képzeli - idézi a hvg.hu a képviselőt.
A politikust is tájékoztatták olyan esetről, hogy a kórházakból továbbra is teszt elvégzése nélkül küldik vissza a kórházból az otthonba a betegeket - korábban így kerülhetett be a vírus a fővárosi Pesti úti otthonba is.
Koronavírus
Legolvasottabb
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Új adót akarnak a választók? Erős támogatást mértek
Bekeményítene az EU: elegük van, hogy Trump Putyin kezére játszik
A sírból támasztanák fel ezek a projektek a magyar szociális bérlakást
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál
Új benzin- és dízelvezetéket épít Magyarország Szlovákiával