Az ATV értesülései szerint egyre nagyobb a teher a pécsi klinika dolgozóin, mivel több közeli kórházban már megtelt minden ágy. Az ATV Híradója úgy tudja, hogy Baranya megyében már annyira rossz a helyzet, hogy a Pécsi Tudományegyetem négyszázágyas klinikai központjának 4-5. emeleti műtőjét is intenzív osztállyá alakították át. A sebészek és az érsebészek a szívcentrumba járnak hetente kétszer műteni.
Híradó információi szerint a legnagyobb gondot a helyhiány mellett a dolgozók leterheltsége okozza, ezért egyre több olyan munkatársat hívnak be az úgynevezett sárga és vörös vonal mögötti betegek ellátására, akik korábban ezeken a részlegeken nem dolgoztak.
Kapcsolódó
A Pécsi Koronavírus Központ infektológiai részlegének vezetője, Péterfi Zoltán egy hete még azt mondta az ATV Híradónak, hogy egyre több, más betegséggel nem rendelkező fiatal kerül be hozzájuk súlyos szövődményekkel és tünetekkel. Elmondása szerint a betegek 58 százaléka 60 év alatti, és ugyanez az arány vonatkozik az intenzíven ellátottakra is. "Ez az arány korábban a 25 százalék volt" - tette hozzá. A híradó ezúttal senki nem kívánt nyilatkozni az intézménytől.
Az ATV az Emberi Erőforrások Minisztériumát is kereste, de a tárca sem válaszolt a megkeresésre.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el