A fentebb ismertetett fejlesztéshez nyújtott kormányzati támogatás nem befolyásolja az abortuszt végző kórházak tevékenységét és a számukra megítélt források nagyságát. A Kormány eddig is és ezután is minden kórházban végrehajtja az olykor évtizedek óta halogatott fejlesztéseket - válaszolta az államtitkár Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére.
Rétvári ezt azzal támasztotta alá, hogy felsorolta hány magyarországi egészségügyi intézményben lesznek kisebb-nagyobb fejlesztések. Valamint azt is ellenérvként hozta fel, hogy két budapesti súlyponti kórházat hoznak létre, melyekre már 40 milliárd forint forrást különített el a kormány. Szerinte ezek alapján látható, hogy a fejlesztéseknek nem volt és nem lesz feltétele az abortusztilalom.
Kapcsolódó
A szocialista politikus kérdésének alapját az adta, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter február elején jelentette be, hogy támogatják a két kórház fejlesztéseit 7,8 milliárd forinttal. Akkor a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy "cserébe a két intézmény vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt, és az orvosok nem fogadnak el hálapénzt."
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle