Ahogy azt megírtuk a tavalyi évet 104,7 milliárd forint adóssággal zárták a magyar kórházak és háttérintézményeik a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint.
A Belügyminisztérium honlapján megjelent egy kormányrendelet-tervezet az egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását segítő intézkedésekről, írja a Népszava. A javaslat szerint a kormány 96 milliárd forintnyi lejárt számla kiegyenlítésére juttatna forrást még februárban az egészségügynek, és a célra szánt összeget a hónap végéig ki is kellene fizetniük a hitelezőknek.
A jogszabály-javaslat ezúttal is előírja a fizetési sorrendet, eszerint a piaci szállítók számláinak kiegyenlítése csak az állami köztartozások megfizetése után lehetséges. A jogszabály-tervezetet január 30-ig véleményezhetik az egészségügyi szervezetek.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta: a beszállítók üdvözlik a mostani adósság kiegyenlítésről szóló friss javaslatot, annál is inkább mert a tavaly év végi konszolidációt gyakorlatilag meg sem érezték. Lapunknak is azt mondta: általános vélemény, hogy a tavaly év végi, nem egészen 40 milliárdos konszolidáció olyan, mintha nem is lett volna, persze előfordult, hogy a tartozások egy részének a kifizetése néhány kisvállalkozás életben maradását jelentette, vagy legalábbis a „kivégzés” elhalasztását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról