Több, az egészségügyet és a kórházak gazdálkodását érintő rendelet jelent meg csütörtökön este a Magyar Közlönyben. A rendeletek a közfinanszírozott járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását segítő intézkedéseket tartalmazzák.
Az eladósodott intézmények február végéig 96,4 milliárd forintot kapnak, vagyis ennyivel konszolidálják a kórházakat. A közlönyben megjelent rendelet egyik tétel mondta, hogy fontos cél az egészségügyi szolgáltatók fizetőképességének fenntartása érdekében a tartozások évközi rendezése.
Kapcsolódó
A tavalyi évet 104,7 milliárd forint tartozással zárták a kórházak, erről itt írtunk bővebben. Év közben is többször volt kórházkonszolidáció, a teljes évi kórházi adósság meghaladta a 200 milliárd forintot is.
A Magyar Közlönyben megjelentekre Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta: jó hír, hogy a tavaly év végéig keletkezett, lejárt adósságokat kifizetik február 28-ig. Vagyis a cégek megkapják a nekik járó pénzt. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a honlapján fogja nyilvánosságra hozni, hogy az intézmények között hogyan osztották szét a 96,4 milliárd forintot.
Ugyanakkor a szakmai szervezet főtitkára hozzátette:
az idei évre bejelentett 150 milliárd forint pluszforrás felosztásáról szóló rendeletet még várják.
Az egészségügyi többlet forrásokról Gulyás Gergely beszélt egy tavaly év végi kormányinfón, hogy 2025-ben minden hónapban 12,5 milliárd forint plusz forrást kapnak a kórházak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye