Sokan vágyakoznak a korai nyugdíjazásra, és egy felmérés arra jutott, a 30-59 éves korosztály legszívesebben 57 éves korában vonulna nyugdíjba.
Ez ugyan nem lehetetlen küldetés, de komoly előrelátást és anyagi fegyelmezettséget igényel.
A Bankmonitor szakértői úgy kalkulálnak, komoly előrelátás mellett lehet 8 évvel korábban nyugdíjba menni, ha a nyugdíjkorhatár továbbra is 65 év marad.
Az elöregedő társadalom miatt a nyugdíjkorhatár csökkentése egyelőre nem reális opció, így a szakértők szerint nem lehetséges, hogy az állam már 57 éves kortól teljes jogú nyugdíjat folyósítson. Az első pár évben ezért kizárólag a saját megtakarításainkra támaszkodhatunk. Emellett a vizsgált életkorban a nyugdíjcélú megtakarításokhoz nem férhetünk hozzá, mert ez a nyugdíjkorhatárhoz, jelenleg 65 éves korhoz van kötve.
Tehát ha 57 évesen nyugdíjba vonulnánk, 7-8 évig a saját megtakarításainkból kell élnünk.
Erre bő három évtized van felkészülni, ez idő alatt kell előteremteni 8 évnyi megélhetést, mivel 40-hez közelítve már csekélyebb a korai nyugdíjazás esélye. Ha a nyugdíjhoz hasonlóan az életút-átlagkeresetünk 80 százalékát tűzzük ki célul, akkor a számítás szerint évi 2 százalékos reálbér-emelkedés mellett a mindenkori nettó jövedelmünk 10,11 százalékának rendszeres félretételével elérhető, hogy 57 évesen nyugdíjba vonuljunk.
Ehhez évi 5 százalékos reálhozam szükséges, ami csak részvényekbe való befektetéssel sikerülhet.
Ám a kényelmes nyugdíjas élethez a szakértők szerint a fizetésünk 20 százalékét kell félretenni.
Nemcsak a nyugdíjasokat tépázza az infláció, de ők érzik a bőrükön leginkább?
Mérlegre tesszük, hányadán is áll az infláció a mindennapi élet bizonyos termékkörei szerint, és hogyan alakult a nyugdíjas kosár drágulása. A magyarok vásárlóereje nem követte le az árszínvonal hazai szárnyalását. Grafikonokon érzékeltetjük az ártrendeket. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget