Kiszorítanák a CT- és MR-diagnosztika területéről a magánszolgáltatókat, újabb lépést tesznek a járóbeteg-szakellátás államosítására. A jövő évi költségvetést megalapozó javaslatcsomagban valamint szigorítanák a táplálék-kiegészítők forgalmazását is – írja a Medicalonline.hu. A salátatörvényről ma szavaznak az Országgyűlésben.
A jövőben kizárólag „köztulajdonban álló gépparkkal” végeznék az állami intézményekben a CT- és MR-vizsgálatokat – derül ki a Törvényalkotási Bizottság a jövő évi költségvetéshez benyújtott összegző módosító javaslatából.
2024. november 1-jével felszámolják a magánszolgáltatók és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) illetve intézmények közötti finanszírozási vagy közreműködői szerződéseket.
Ugyancsak megszűnnek az eszközökre vagy helyiségekre vonatkozó bérleti szerződések, és természetesen ezek helyett új megállapodás nem köthető. Az állam kártalanítást ígér a „kiebrudalt” szolgáltatóknak „a feladatellátásra kapott díjak figyelembevételével”, egyúttal lehetőséget ad nekik arra, hogy berendezéseiket felajánlják megvételre. A NEAK-szerződött magánszolgáltatókat senki nem tájékoztatta a változtatásról.
A jövőben csak költségvetési szervként működhetnek a járóbeteg szakellátók, ugyanis csak ezekkel köthet finanszírozási szerződést a NEAK. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek gazdasági társasági formában működtetik a rendelőiket, 2024. július 1-jéig kell megváltoztatniuk ezt, kivéve azokat, amelyek nem kizárólag önkormányzati tulajdonban vannak.
A javaslatok között szerepel, hogy egyes étrend-kiegészítők a jövőben kizárólag gyógyszertárban, vagy rendeletben meghatározott üzletekben lesznek forgalmazhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek