Szerda délután fél hétkor demonstrációt jelentett be az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium épülete elé, miután a munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók rendkívüli felmentéssel három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának december 1-jei hatállyal megszüntetik a közalkalmazotti jogviszonyát.
A demonstrációt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élőben közvetítette közösségi oldalán, amelyen néhány százan vettek részt.
Ne rúgjátok ki a tanárainkat!
- skandálták a tüntetők, s felszólították Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jöjjön le és álljon ki eléjük.
A rendezvényen felszólalt a két hónapja, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott Törley Katalin. Mint mondta: most sokkal dühösebb, mint a saját kirúgásakor volt. Felolvasta a belügyminisztérium délelőtt kiadott közleményét, amelyet a tömeg hazugnak nevezett.
A menesztett tanár felháborítónak nevezte, hogy a Belügyminisztérium korábban adott ki közleményt a tanárok elbocsátásáról, minthogy azt közölték volt a nyolc érintett tanárral. A szerdai döntés értelmében hat tanárt a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyet-egyet pedig az Eötvös József Gimnáziumból és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból rúgtak ki.
"Az a kormány, amely 12 éven át nem volt képes semmit kezdeni az oktatási rendszerrel [...] az a kormány most tényleg elkezd bosszút állni tanárokon?" - tette fel a kérdést Törley, aki szerint mind Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkárnak és Pintér Sándor belügyminiszternek is le kellene mondania. Ezek után ettől is tovább ment, ugyanis szerinte Orbán Viktor miniszterelnök is a probléma orvoslása helyett "bosszúálló döntéseket hozott, emiatt pedig alkalmatlan az ország vezetésére".
Ha a most eltávolított nyolc tanárt szombatig nem helyezik vissza a pozícióikba, akkor azt hiszem, hogy nekünk kell egyre radikálisabb lépésekhez fordulnunk
- jelentette ki Törley Katalin, aki, hozzátéve, hogy a történtek miatt sok tanár nem fogja felvenni a munkát csütörtökön a fővárosi és vidéki gimnáziumokban.
Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára is felszólalt, aki elmondása szerint akkor értesült hat kollégája kirúgásról, amikor az egyik hírportál újságírója felhívta szerda dél körül, és megkérdezte, hogy látta-e a belügyminisztérium közleményét. Ő is megerősítette, hogy több száz tanár készül munkabeszüntetésre csütörtökön, határozatlan ideig.
A tüntetés legvégén arra hívták fel a figyelmet, hogy a fenti bejelentett demonstrációk mellett még lesz egy határozatlan idejű, felváltott virrasztás is a Belügyminisztériumnál a diákok szervezésében. A tüntetésekkel nem hagynak fel, szombat délután öt órára a Tanítanék Mozgalom a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé hirdetett egy másik demonstrációt.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)