Az országgyűlés előtt lévő jogszabálymódosítási javaslatok nemcsak azt rögzítik, hogy minden településen lehessen bankjegykiadó automata, hanem azt is biztosítják, hogy a lakosság korlátozások nélkül, akár egyszerre is hozzájuthasson 150 ezer forint ingyenesen felvehető készpénzhez – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A Nagy Márton vezette minisztérium úgy véli, az elektronikus fizetések elterjedése mellett a készpénz továbbra is alapvető fizetőeszköz, ezáltal a készpénzhez jutás a lakosság pénzügyi önrendelkezésének alapja.
Az országgyűlés várhatóan a napokban fogadja el azt a képviselői javaslatot, amely szerint minden településre ATM-et kell kihelyeznie valamelyik szolgáltatónak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke határozza meg, hogy mely településre melyik szolgáltató köteles bankjegykiadó automatát telepíteni a nemzetgazdasági miniszter által rendeletben rögzített ütemezés szerint.
A készpénzfelvétel tekintetében nem csak a fizikai elérhetőség, hanem a készpénzfelvétellel kapcsolatos lakossági terhek és lehetőségek is meghatározók. A jelenleg érvényes pénzforgalmi szabályozás szerint a fogyasztók minden hónapban 150 ezer forint értékben, akár ketté bontva, két alkalommal is vehetnek fel költségmentesen készpénzt a bankjegykiadó automatákból.
A 150 ezer forintos limit 2014 óta változatlan, eljárt az idő az Orbán-kormány „pénzügyi rezsicsökkentésnek” nevezett kezdeményezése felett, ma már sokkal inkább csak egy hangzatos kampányszlogen.
Céljuk akkor még az volt, hogy biztosítsák az átlagbér felvételének díjmentes lehetőségét, most már azonban a minimálbérre sem elég a limit. A nettó átlagkereset 2014-ben még 156 ezer forint volt, most már azonban közel háromszorosa.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást