Nagy szakadék húzódik a hazai fizetésekben: Budapesten 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 467 286 forint volt, miközben az ország egyik legszegényebb vármegyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben mindössze 271 320 forint.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék, térségi összehasonlítás című kiadványa szerint mivel a magyar fővárosban hosszú ideje az országos átlag alatt nőnek a fizetések, ezért évek óta először történt meg, hogy Budapest mellett nemcsak Győr-Moson-Sopronban, hanem Komárom-Esztergomban is eléri az országos átlagot a nettó kereset.
Az országos átlag tavaly 379 836 forint volt, miközben Békésben, Nógrádban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében még a 300 ezret sem érte el.
A Világgazdaság kiemelte, hogy ugyan a drámai mértéket öltő inflációval sehol sem tartotta a lépést a bérdinamika, azonban mindenütt emelkedtek a keresetek. A növekedés mértéke a főváros mellett Nógrád, Tolna és Zala vármegyében volt a legkisebb (12,9, illetve 13,2–13,4 százalék), Győr-Moson-Sopron vármegyében pedig a legnagyobb (18,7 százalék).
A románok tényleg jobban élnének, mint a magyarok?
Az Eurostat adatait böngészve nem adhatunk hitelt annak, hogy Románia fejlettebb gazdasággal bírna, mint Magyarország, ahogy annak sem, hogy hazánk megelőzte volna Észtországot.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val