Történelmi szintre jutott a kenyér fogyasztói ára, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniusi inflációs közlése szerint
- a fehér kenyér fogyasztói átlagára 972 forint,
- míg a félbarna kenyéré 750 forint volt.
A sors furcsa fintora, hogy 972 forint volt már egyszer fehér kenyér átlagára, 2023 áprilisában, egy hónappal azután, hogy márciusban elérte az 1000 forintot az átlagár. Pedig akkoriban nem volt árrésstop sem.
Kíváncsiak voltunk, hogy vajon a Nagy István vezette Agrárminisztériumban (AM) tartanak-e az ezerforintos kenyér visszatérésétől.
A tárcától például megtudtuk, hogy az aratás közepén vagyunk, és az őszi búza betakarítása ütemesen halad, jelenleg 51 százalékon áll. Az eddigi hozamoknál nagy különbségek vannak az ország különböző részein, de az átlag 5,3 tonna per hektár.
Az viszont rossz hír, hogy a számításaik szerint
a terményárak jellemzően 10-15 százalékkal az egy évvel ezelőtti szintek felett állnak.
A jelenlegi szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot
- figyelmeztettek.
A kenyér végső árában a gabona, mint alapanyag csak egy kisebb részt képvisel, a többi költség, mint a feldolgozás, szállítás, bolti árrés döntően befolyásolja az ár alakulását - a fehér kenyér esetében tehát ez átlagosan több mint 800 forintot jelent.
Az Economx érdeklődésére azt is felidézték, hogy a kenyér áremelkedésének üteme 2022-23-ban volt a leggyorsabb főként a háborús hatások, a háborús infláció, a brüsszeli szankció okozta energiaárak, a mezőgazdasági költségek miatt. Arra viszont nem tudtak választ adni, hogy az árrésstop esetleges nyárvégi kivezetése milyen hatással lesz a kenyér árára.
Közvetlenül a választások előtt kivezetni egy ilyen hatékony és az átlag magyar állampolgár számára is érzékelhető pozitív hatással járó intézkedést nyilván kontraproduktív lenne a kormányzat részéről. Sajnos, nagyon igaz az, hogy bármikor is lesz az árrésstop kivezetve, amivel a lakosság már most nyert, de a kedvezmény végét az átlag szavazó akkor is negatív hírként fogja értékelni. Azaz, nem azt fogja látni, hogy eddig profitált az árrésstopból, hanem azt fogja érezni, hogy most elveszített egy kedvezményt
- emelte ki korábban az árrésstop kivezetése kapcsán Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram