A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt, az állami kukaholding, azaz az a vállalat, amely nem foglalkozik szemétszállítással, csak az azzal kapcsolatos számlák kiküldése és a pénz beszedése a feladata, várhatóan csak jövő áprilisban lesz képes arra, hogy időben, pontos számlákat küldjön az ügyfeleinek - mondta a Magyar Nemzetnek Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
A céget két éve hozták létre, ám azóta nem sikerült felnőnie a feladatához, miközben az adófizetők az idei év végéig várhatóan 30 milliárd forintot költenek a fenntartására. A következő években is forintmilliárdokba kerülhet a kukaholding üzemeltetése. A pénzt egyebek mellett a hibásan működő számlázási rendszer kifejlesztésére szóló megbízások nyelik el.
Kapcsolódó
A napilap egyik érdi olvasója arról például számolt be, hogy egyszerre két azonos összegű számlát kapott karácsonyi meglepetésként. Legendák keringenek arról, hogy néhol előbb kapják meg az ügyfelek a fizetési felszólítást, mint azt a csekket, amelynek be nem fizetése miatt a felszólítást postázzák.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat