Éjjel is folytatódtak a heves esőzések Szlovéniában, így nem javult a közlekedési helyzet sem. Olvasóink arról tájékoztatták a napi.hut, hogy péntek délután lezárták a Magyarország felé vezető autópályát, sőt a mellékutakat is, így mára virradóra Lubljana-Maribor-Celje felől nem lehetett megközelíteni a szlovén-magyar határszakaszt.
A heves viharok pénteken érték el Szlovéniát, ahol a hirtelen lezúduló csapadék falvakat, városokat öntött el, Hidakat, utakat bontottak meg a kiáradt folyók, sokan a házak tetején és más magasabb pontokon kerestek menedéket.
A rendőrség és a tűzoltók, katasztrófavédők munkáját nehezítette, hogy közlekedési káosz is kialakult a viharok nyomában. Augusztus ugyanis a turizmus miatt az év legforgalmasabb hónapja a szomszédos országban. Olvasóink beszámolói szerint sok száz vagy akár több ezer magyar is az autópályákon rekedt éjszakára miután lezárták a magyar határ felé vezető szakaszt.
„Pénteken 13.00 órakor léptem át a szlovén határt nyugati irányból, akkor a GPS még azt jelezte, hogy 20.00 órára Budapesten leszünk, az egyébként 5 órás út, így is 7 óra lett volna, de azt gondoltam, a nyári dugók miatt lassabb a haladás. Aztán 15.00 óra körül minden összeomlott, órákig álltunk, és nem tudtuk miért. Se előre, se hátra, és ez már lassan 8 órája így van” – írta egy olvasónk nem sokkal pénteken éjfél előtt. Egy másik autós arról számolt be, hogy Celje közelében vesztegel, tájékoztatást senkitől nem kaptak. Egy harmadik magyar autós szerencsésebb volt, sikerült beszélnie egy rendőrrel, aki azt közölte vele, hogy Budapestre nem tud eljutni, menjen inkább Zágrábba.
Valamennyien arról számoltak be a napi.hunak, hogy az autópályákon teljes volt a káosz: órákig várakoztak, nem tudták mi történik, rendőrt, tűzoltót nem láttak, az internet csak akadozva működött. Viszont többen azt mondták, hogy az autópályák melletti termőföldek szinte tavakká változtak.
A benzinkutakhoz nem lehetett kihajtani, mert tömve voltak a megállók. A teherautók, kamionok a kötelező pihenőidő miatt további torlódásokat okoztak, így sokan a szakadó eső, és a hűvősre forduló idő ellenére is az autójukban töltötték az éjszakát.
Mint arról a napi.hu beszámolt a szlovén környezetvédelmi hivatal, az ARSO a legmagasabb szintre emelte az időjárási riasztást, miután 24 órán belül egy hónapnyi csapadék hullott le az ország északi, északnyugati és középső részein.
A rendőrség és a tűzoltóság mellett a szlovén hadsereg helikopterei is részt vesznek a lakosság mentésében. A közlekedési káoszt azonban a szlovén védelmi miniszter kérése sem tudta megelőzni. Marjan Sarec arra kérte a lakosságot, hogy akinek nincs sürgős dolga, maradjon otthon, ne autózzon!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Elzárta a pénzcsapot Donald Trump, leállította a Szabad Európa finanszírozását

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben
