A portál szerint még 19 óra után is 2-300 tüntető volt a helyszínen, és nem sokkal azután, hogy felszólították őket arra, hogy hagyják abba a jogsértést, és menjenek fel a járdára, legalább 100-150 egyenruhás rendőr vonult fel a hídra.
Többen tiltakozásul leültek a sínekre, és a rendőri felszólításra sem mozdultak. Az intézkedésnek azonban nem álltak ellen, így többeket is felemeltek a rendőrök és kivittek a sínekről. Dulakodás vagy más erőszakos viselkedés itt nem történt, a Telex szerint azonban később a híd közepéről valakit elvittek a rendőrök.
Háromnegyed nyolc után már senki nem volt a villamossíneken, és pár perccel később be tudod gurulni a 4-6-os villamos a Jászai Mari térre, ami órák óta a Margit híd közepén rostokolt.
Délelőtt a Kossuth téren kezdődött a tüntetés a katatörvény módosítása ellen. Innen vonultak át a Margit hídhoz, amit lezártak, és 11 óra óta nem tudnak átmenni a villamosok és az autók.
A kormány hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek a kisadózók tételes adójáról (kata) szabályairól szóló törvénytervezetet, amely szerint csak a lakosságnak szolgáltatást vagy termékeket eladó vállalkozások választhatják.
A jogszabályt kedden meg is szavazták.
Az új szabályok a következők:
- a kata bevételi értékhatára 18 millió forintra emelkedik az eddigi 12 millióról,
- az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint,
- az adónem új szabályai szerint a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is: az adózási formát csak a lakosságnak saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják. Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban