"Előfordulhat, hogy a NAV eljárása kárt okoz a vállalkozásnak. A NAV például gyakran már az ellenőrzés elején biztosítási intézkedésként zárolja a vállalkozás bankszámláit, készletét, és ez ellehetetlenítheti a működést. A vállalkozások az ilyen intézkedéseket legtöbbször sérelmezik, ennek ellenére általában meg sem vizsgálják a kártérítési igénnyel való fellépés lehetőségét a NAV-val szemben" - mondta Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezetője.
A NAV sikeresen perelhető kártérítésre, ha igazolható, hogy a kárt a közhatalom gyakorlásával, vagy annak elmulasztásával, felróhatóan okozta és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható.
Kapcsolódó
Nem elég viszont az adóügyben hozott megsemmisítő, vagy új eljárásra utasító közigazgatási bírósági döntés, igazolni kell azt is, hogy a kárt a NAV súlyosan téves jogértelmezési tevékenysége, vagy az ügyintéző oldaláról rosszhiszemű, de legalábbis súlyosan gondatlan kötelességszegés, vagy a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen értékelése, illetve figyelmen kívül hagyása okozta.
Az új közigazgatási perjogi kódex hatálybalépését megelőzően bizonytalan volt az olyan esetek megítélése, amikor a NAV a kárt csak csekélyebb jogsértéssel okozta. Ilyen esetekben ugyanis a NAV határozata ellen indított perekben a közigazgatási bíróságok nem mondták ki a jogsértést, mert a csekély súlyú jogsértések az ügy érdemi elbírálására nincsenek kihatással.
Az új közigazgatási perjogi kódex azonban már rendezi ezt a kérdést. "Adóperekben már nemcsak a közigazgatási bíróság által a keresetnek helyt adó, hanem akár a keresetet elutasító ítélet is alapul szolgálhat a NAV-val szembeni kárigény érvényesítéséhez, ha abban az ügy érdemére ki nem ható, azaz kisebb eljárási jogszabálysértést a bíróság megállapította" - emelte ki Huszl Zsuzsanna, a Deloitte Legal adóperes ügyvédje.
A NAV általi esetleges károkozásnak a biztosítási intézkedések, a vállalkozások bankszámláinak és készleteinek zárolása, az ekaer ellenőrzések során a rakomány zárolása és járművek lefoglalása, a visszakért általános forgalmi adó kiutalásának elhúzódása, valamint a téves tájékoztatás körében áll fenn leggyakrabban a kockázata. Ha egy vállalkozás úgy ítéli meg, hogy a NAV az eljárásával kárt okozott, akkor a jelenlegi jogszabályi környezet már nagyobb lehetőséget ad a károk megtéríttetésére. A felróható károkozások megtérítése a jövőben a NAV-ot is abba az irányba terelheti, hogy az adóhatósági intézkedések ne okozzanak szükségtelen károkat a vállalkozások életében - írta közleményében a Deloitte. (Fontos bejelentést tett az adóhivatal - ezt a cikket olvasta már?)
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz