Ha valaki egy pékséget szeretne nyitni Zala vármegyében, akkor majd a mesterséges intelligencia a segítségére siet, és ez ma már valóság – mondta Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az IVSZ sajtótájékoztatóján, ahol az AI Kompetencia Központ létrehozását jelentették be.
Az IVSZ az informatikai, távközlési és elektronikai iparágak közös platformja. A szervezet célja a digitális gazdaság fejlődésének előmozdítása.
Az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetsége egy uniós vissza nem térítendő projekt keretében 997,94 millió forintot kapott a Széchenyi Terv Plusz Program keretében arra, hogy a támogassa azokat a szoftverfejlesztő kis-és közepes vállalkozásokat (kkv), amelyek bekapcsolódhatnak a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztések piacába.
A gyorsan változó technológia környezet és a fejlesztések magas költségei miatt erőforrás hiánnyal küzdenek vállalkozások. Az IVSZ a digitális gazdaság szereplőinek összefogásával segíti a vállalkozások digitális fejlődését, mondta Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.
Magyarország azt vállalta, hogy 2030-ra már a hazai vállalkozások 24 százaléka fog mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásokat használni. 2024-ben még csak a kkv-k 7,4 százaléka használt AI-t, ami 2023-hoz képest egyébként duplázódást jelent
– mondta az IVSZ főtitkára.
2022-ben a digitális gazdaság a hazai bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adta, és a szektor foglalkoztatási súlya 2019-hez képest több mint negyedével nőtt. Tajthy Krisztina szerint, ha a gazdaságot ösztönzőkkel, kormányzati és vállalati összefogással egy technológia vezérelt pályára tudjuk állítani, akkor a GVA 2030-ra a 23,3 százalékot is elérheti. De ahhoz, hogy ez az optimista forgatókönyv megvalósuljon összefogásra van szükség, közösen kell előmozdítani Magyarország digitális előrelépését.
Ma a vállalatok 7,6 százaléka használ mesterséges intelligenciát, ami csekélynek számít
– mondta Palkovics László.
Kapcsolódó
Hozzátette: 2020-ban fogadták el a mesterséges intelligencia stratégiát, de azt már átdolgozták, és már megjelentek az első új kormányhatározatok is, melyek a stratégiát meghatározzák. A kormánybiztos három fontos elemet emelt ki, az első, hogy Magyarország szeretné pozicionálni nemzetközi szinten is magát, ezért nagy adatközpontokra van szükség. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország egy hightech iparral rendelkező ország, képesek vagyunk ilyen termékeket gyártani. A jövőben a robotok területe egy ilyen üzleti lehetőség lehet. Harmadik elemként pedig hangsúlyozta, hogy digitális örökség laboratóriumokat hoznak majd létre.
Úgy fogalmazott, hogy jövő héttől további határozatok jelennek meg, amelyekkel a kormány a stratégia implementálását támogatja. Beszélt egy jogi asszisztens funkcióról is, ami a tervek szerint jövő tavasztól lesz elérhető. És azért, hogy a vállalkozásokat támogassák, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is kidolgozott egy gazdasági AI asszisztens funkciót is, amely a statisztikai hivatal adatbázisában szereplő gazdasági adatokból képes üzleti tanácsot adni a vállalkozások számára.
Európában versenyképességi toporgás, helyben járás van és keresni kell a kitörési pontokat
– ezzel kezdte előadását Belényesi László, az Energiaügyi Minisztérium Európai Uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.
Beszélt az uniós forrásokról is, melyek a társadalom különböző szegmensei számára elérhetők. Példaként említette, hogy a kkv-k számára, digitális transzformációt érintő fejlesztésekre 160 milliárd forint áll rendelkezésre. 2001-2023 között a digitális gazdaságban az IKT szektor évente 6,2 százalékos növekedést ért el. Az IKT szolgáltatások pedig 6,4 százalékkal emelkedtek, a hazai foglalkoztatottak 19 százaléka az IKT szektorban dolgozik, ők a digitalizáció motorjai.
Az AI Kompetencia Központ stratégia célkitűzései között 115 vállalkozás mentorálása szerepel, valamint 2,2 millió euró értékű digitális termék és szolgáltatáscsomag fejlesztését vállalták 2028 őszéig.
Számos szervezet segíti, hogy a vállalkozások megértsék a technológiai jelentőségét, hogy ez nem csak egy invesztíció, hanem hatékonyság növelő projekt, ami majd a nap végén profitot is termel – mondta Tajthy Krisztina.
A projekttel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy most kifejezetten az informatikai szektort célozták meg, jelenleg 300 olyan vállalkozás van, akik ebben a programban ebben a kompetencia központban értéket találhatnak. Országos lefedettségű a projekt, több vidéki informatikai klaszter partnerségben dolgozik együtt a IVSZ-szel. A program célcsoportja az AI fejlesztők, és az AI-t használók is.
A projekt eredményeként a magyar gazdaságba olyan mesterséges intelligencia innovációk kerülhetnek be, melyek hatékonyabb működést eredményeznek és nagyobb lendületet biztosítanak – hangzott el az IVSZ eseményén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot