A péntek reggeli publikáció szerint októberben 9,9 százalék volt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért éves infláció. Az adat ismeretében már szinte teljesen pontos közelítéssel kiszámítható, hogy egész évre mekkora átlagos drágulást láthatunk majd, ez pedig az inflációkövető állampapírok vásárlói számára is kiemelten hasznos információ – írja a Bankmonitor.
Jelen pillanatban egyértelműen a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) tekinthető a legkedveltebb lakossági államkötvénynek: már több mint 6,5 milliárd forintot tartanak ebben a befektetők. Az inflációkövető állampapír az előző naptári év átlagos inflációját veszi „kamatbázisul”, és azon felül fizet még némi kamatprémiumot.
A Bankmonitor elemzői szerint a következő, január 21-én kezdődő kamatperiódus szempontjából kulcsfontosságú adat lesz az idei átlagos infláció, hiszen ez képezi majd a most elérhető (illetve minden korábban kibocsátott) Prémium Magyar Állampapír kamatbázisát. Az első tíz havi tényadat alapján, illetve a jegybanki prognózisok elfogadásával meglehetősen jól megbecsülhető, hogy mennyi lesz az egész éves átlagos drágulás.
Attól függően, hogy a novemberi és decemberi adatok mennyire alakulnak kedvezően, már szinte biztosra vehetjük, hogy idén vagy 17,9 százalék, vagy 17,8 százalék lesz az egy tizedesjegyre kerekített átlagos drágulás.
Az elmúlt egy évben körülbelül 13,3 százalék hozamra tehettek szert a PMÁP vásárlói, ez pedig jelentősen meghaladja az időközben tapasztalt 9,9 százalékos inflációt, vagyis reálhozam keletkezett – teszi hozzá a Bankmonitor.
Felhívják a figyelmet: a legnagyobb reálhozamot termelő év azonban még előttünk van. Jövőre a kormány 6 százalékos, a jegybank 4-6 százalék közti drágulásra számít, miközben az aktuálisan elérhető inflációkövető állampapír az év nagy részében feltehetően 18,05 vagy 18,15 százalékos kamatot fog termelni. A kettő eredőjeként megkapjuk, hogy a PMÁP vásárlásával jó eséllyel kétszámjegyű reálkamatot is zsebre tehetnek majd a befektetők.
Pont befért az infláció 10 százalék alá
A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 októberében átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a fogyasztói árak, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak. Ugyanakkor a tavalyihoz képest az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal, az üzemanyagé pedig több mint 30 százalékkal emelkedett. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője