Nyáron sincs fék a hangulatkeltésben! – így kezdte friss Facebook-posztját a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője, Palóc André, aki Karácsony Mihály felvetésére reagált. 

Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke nemrég azt nyilatkozta, a kormány nemcsak alultervezte az inflációt, hanem túl későn kívánja korrigálni a nyugdíjemelést. Számítása szerint ez azt jeleni, hogy több mint százmilliárddal lóghat a kormány a nyugdíjasoknak.

„Valaki szólhatna Karácsony Mihálynak, hogy a Gyurcsány-korszak már elmúlt. Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke és a Gyurcsány-kormány egykori tanácsadója most épp a 24.hu hasábjain próbálja eljátszani a „féltő aggódót”, miközben újrahasznosítja a baloldal jól ismert hazugságait. Spoiler: nem lett igazabb attól, hogy sokszor mondják” – fogalmazott bejegyzésében az NGM-szóvivő.

Palóc André úgy véli, „nemes egyszerűséggel hazugság”, hogy nő az idősek kiszolgáltatottsága.

„Ha valaki ezt 2010 előtt mondta volna, lett is volna benne valami – például amikor ők elvették a 13. havi nyugdíjat, megvágták a nyugdíjak reálértékét és magukra hagyták az időseket a válságban. Bármit is állítsanak, a kormány megvédi a magyar nyugdíjasokat és a nyugdíjak vásárlóerejét. Ez számunkra becsületbeli ügy!” – ígérte.

Majd a főleg a nominálértékeket kiemelve úgy folytatta, „tudom, unalmas és furcsa dolog, de nézzük a tényeket”:

  1. „Idén 7200 milliárdot, jövőre pedig 500 milliárd forinttal többet, 7700 milliárd forintot fordítunk a nyugdíjellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra. Ennyi nullát a baloldal kormányzása alatt maximum a költségvetési hiányban láttunk.
  2. 2010 óta már több mint a kétszeresére, 97 ezer forintról 240 ezer forint fölé növeltük az átlagnyugdíjat.
  3. A nyugdíjak vásárlóereje 2010 óta 25 százalékkal nőtt, szemben a 2005-2010 közötti időszakkal, amikor nemhogy nőtt volna a nyugdíjak vásárlóereje, hanem 10 százalékkal csökkent...
  4. Visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat. Ezt idén is kifizettük és jövőre is ki fogjuk fizetni!
  5. Minden évben megőrizzük a nyugdíjak reálértékét, ha kell, ennek érdekében minden év novemberében – a jogszabályoknak megfelelően – kiegészítő nyugdíjemelést hajtunk végre. Ez idén mintegy 91 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak.
  6. Az indokolatlan áremelések megfékezése érdekében bevezettük az árréscsökkentést, amelynek köszönhetően az érintett élelmiszerek átlagosan 20,1 százalékkal, a drogériai termékek pedig 26,1 százalékkal kaphatók olcsóbban – ez szintén kézzelfogható segítséget jelent a nyugdíjasok mindennapi kiadásainak csökkentésében.
  7. Itt nem állunk meg, idén 30 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal is segítjük a szépkorúakat! A támogatás több mint 2,5 millió nyugdíjast érint, és összesen 81 milliárd forintnyi forrást biztosít rá a 2025-ös költségvetés”

– sorolta a minisztériumi szóvivő, hozzátéve: 

A nyugdíjasokat ne használják olcsó politikai hangulatkeltésre azok, akik egyszer már cserbenhagyták őket, elég ebből!

„A tények makacs dolgok, a kormány megvédi a nyugdíjasokat! A baloldal csak beszél róluk, mi értük dolgozunk!” – magyarázta Palóc André.

A Nyugdíjas Parlament vezetője viszont úgy tartja: a kormány politikai okokból a 2026-os választásokhoz minél közelebbre időzíti a pozitív intézkedéseit: a nyugdíjkorrekciótól a 13. havi nyugdíjig. Karácsony Mihály érvelése szerint a fogyasztást serkentő intézkedés lenne mielőbb pótolni a csekély mértékben korrigált nyugdíjakat.

Új nyugdíjszámítást javasolnak, a Tisza is beállt mögé

A Nyugdíjas Parlament vezetője azt gondolja, a bérek növekedéséhez kéne igazítani az idősek juttatását. Az ötletet például a Tisza sem vetné el, a Fidesz azonban egy baloldalizással megfűszerezett brüsszelezéssel felelt a felvetésre. Bővebben.