A nemzetközi időjárási portál Budapestre vonatkozó előrejelzése alapján decembertől nem kell tartanunk a tavalyihoz hasonló dermesztően hideg, "szibériai" téltől.
A prognózis szerint a szokásosnál enyhébb idő várható: a hőmérséklet napi középértéke december minden egyes napján a historikus átlag felett lesz. Nagy ingadozások sem várhatóak: a hónap elején jellemzően 3-4, míg a hónap második felében 2-3 Celsius-fok körül alakulhat a nappali hőmérséklet. Eközben túl alacsony éjszakai minimumoktól sem kell tartani: egyedül december 2-3-ára jeleznek előre mínusz 4 fok körüli hőmérsékletet, a hónap többi napján rendszerint már csak mínusz 2-3 fok lesz az éjjeli középérték.
Kapcsolódó
Az enyhébb idő mellett a viszonylag sok csapadék is jellemzője lesz az év utolsó hónapjának: több napra is jósolnak elszórtan havazást - általában az éjszaka folyamán -, emellett jellemző lesz az ónos eső is decemberben. Jegesedés ugyanakkor csak elvétve jelenhet meg.
A december 24-ére vonatkozó jóslat alapján havazás is előfordulhat, karácsony napjaira azonban már esőzést várnak. Szenteste napján, nappal 3, éjszaka mínusz 2 fok körül alakulhat a hőmérséklet középértéke, míg karácsony első és második napján egyaránt 2 fokos nappali, illetve mínusz 3 fokos éjszakai hőmérsékletet jeleznek előre.
Szilveszter napjára esőt, ónos esőt prognosztizálnak, miközben a hőmérséklet 2 illetve mínusz 3 fok között mozoghat.
Mivel a időjárásról nagyon nehéz akárcsak egy héttel előre pontos prognózist adni, az Accuweather.com adatai becslésnek tekinthetőek.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy