A szeptember 1-jén induló 2023/2024-es tanévben is ingyenes a 7. osztályos lányok és fiúk számára a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A lányok számára 2014-es tanévtől érhető el térítésmentesen a HPV elleni védőoltás, a fiúkat pedig 2020-es tanévtől oltják a térítésmentes vakcinával.A HPV elleni oltást a 7. osztályos lányok 80 százaléka, a fiúknak pedig 68 százaléka kéri.
Eddig a fiúk oltása európai uniós forrásból valósult meg, 2024-től pedig már a magyar költségvetésből finanszírozzák mindkét nem esetében a hetedikesek HPV-oltását, erről Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos beszélt korábban a Napi.hu-nak. Az 12 évesek oltására a büdzsében évente több milliárd forintot különítenek el. Jellemzően évente mintegy 48 ezer lányt és ugyanennyi fiút oltanak be térítésmentesen.
A méhnyakrák Magyarországon évente közel 1400 nőt betegít meg és az európai átlaghoz képest még mindig kiemelkedő arányban szed halálos áldozatokat. Ez egy, a mai napig megoldatlan népegészségügyi probléma. A méhnyakrákos megbetegedések 90 százalékát humán papillomavírus (HPV) okozza.
Az iskolai kampányoltás keretében végzett HPV elleni védőoltás önkéntes, ezért a szülőknek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy kéri-e gyermeke számára a védőoltás beadását. A kitöltött és aláírt nyilatkozatot szeptember 11-ig kell visszaküldeni az iskolavédőnőnek.
Az oltáshoz a Gardasil 9 vakcinát használják, amely 7 olyan HPV típus ellen ad védettséget, amelyek a leggyakrabban okozhatnak daganatos megbetegedést, továbbá 2 olyan típus ellen is védelmet nyújt, amelyek a nemi szervi szemölcsök kialakulásáért felelősek. A 2006 óta elérhető HPV vakcinából már mintegy 500 milliót adtak be világszerte.
A lányok és a fiúk együttes oltásával a magas kockázatú HPV fertőzések és a méhnyakrák belátható időn belül már nem lesz majd népbetegség. Az oltás a vírus 9 típusa ellen biztosít védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrák esetek kb. 90 százalékát okozzák. A védőoltással a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka megelőzhető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit