Február elsejétől új funkcióval bővül a horgász applikáció, amelynek segítségével ezentúl elektronikus fogási naplót is vezethetnek az érintettek. A jelenlegi, papír alapú fogási naplókat pedig február 28-ig kell leadni – hívta fel a figyelmet a Somogy megyei hírportál.
Aki automatikusan az új elektronikus rendszerben szeretné rögzíteni fogásainak és horgász napjainak számát, annak nincsen lehetősége arra, hogy év közben visszaváltson a hagyományos, papír alapon működő dokumentumra. Az a horgász azonban, aki papír alapú fogási naplót vált ki és év közben úgy dönt, hogy inkább a digitálisat szeretné használni, bármikor átválthat az elektronikus rögzítésre – mondta el Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke a Sonline.hu-nak.
Kiemelte, hogy
ott is működik az elektronikus fogási napló, ahol nincsen internetes kapcsolat.
Az alkalmazásban a horgász ilyenkor tudja rögzíteni az adatokat, ahhoz viszont, hogy a központi adatrendszerben is megjelenjenek az adott horgászat eredményei, ahhoz már internetes elérhetőségre van szükség.
Felhívta a figyelmet arra, hogy aki elektronikus naplót szeretne használni, feltöltött mobiltelefonnal menjen ki a vízpartra, különben nem tud dokumentálni.
Ha nem működik a mobiltelefon, és emiatt nem tudja regisztrálni a fogást, akkor a kifogott halat vissza kell engednie a vízbe
– hangsúlyozta.
A sporthorgász arra is kitért, hogy az egyesületi tagoknak február 28-ig kell leadniuk a fogási naplót a szervezetüknél. Ebben összesíteni kell a fogásokat nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként, illetve összegezni kell a horgászattal töltött napok számát.
Érdemes és fontos is odafigyelni a dátumra, ugyanis aki nem adja le a fogási naplót, illetve helytelenül tölti ki, annak 6 ezer forint büntetést kell fizetnie.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció